Go bement…

5 nov 2008 Kategória: Család

5-kor kelt a galambom hogy összekészüljünk /én f7-kor :) /,  a bemenetelre.

Reggel 7-re kellett puccban megjelenni a Péterfy szülészetének betegfelvételén.
Szerencsére nem késtünk sokat és így sikerült megelőznünk sokakat, akik viszont tööbbet késtek mint mi, akik keveset vagy legalábbis nem sokat.

A betegfelvétel simán ment, a nővérke még azt is kiemelte hogy fehérjében gazdag menüt kap majd a lelkem.
A betegfelvétel után, rögvest átmentünk a nővérszobába ahol találtak is egy megfelelő ágyat…
Nem győztük áldani a sorsot hogy így alakult, mert mire kipakoltuk a cuccunkat a szekrénybe, az utánunk következők már mind a folyosón kaptak helyet, persze bizonyára csak átmenetileg… :)

A fehérje gazdag menü fehérkenyeret jelentett és párizsit, ha jól rémlik 4 szelet a fejadag.

Át tudom érezni a dolgot… főleg így 4 virsli után… :D
Nna majd a holnap reggel bepótoljuk. :)

Utolsó

3 nov 2008 Kategória: Uncategorized

Holnap reggel megyünk a kórházba.

Legközelebb már valószínűleg a Picikről fogok írni (már ennek a gondolatától is gyorsabban ver a szívem).

Izgalom van bennem, bár ez még korántsem tetőzött – estére valószínűleg már olyan leszek, mint egy sajtkukac. Nehéz szívvel hagyom itt Őt és Mollyt. Egyik felem azt kívánja, bárcsak mielőbb haza jöhetnénk a Törpékkel, a másik meg tudja, az volna az ideális, ha még egy-két hetet idebent töltenének, és csak aztán születnének meg…..utána még néhány napot biztos bent kell töltenünk, vagyis akár három hetet is távol lehetek, lehetünk.

Utána minden megváltozik.

Félek is, kíváncsi is vagyok.

Gyönyörű nap

2 nov 2008 Kategória: Család, Fun

Gyönyörű napra keltünk ma. Nem hiába süt a nap.

Még kb. három hete kaptunk egy iker babakocsit a volt kollégámtól, Mikivántól.
Ma el is vittük szervizelni, pontosabban a kikopott lábféket megcsinálni.
A kocsi Bergon márkájú, ami ha jól tudom magyar termék, így elég strapabíró.
A családi ház udvarán találtható bolt és szervizben egy úr azonnal segített, és nem csak kicsarélte a törött féket, hanem meg is szilikonozta mind a hat kereket. (azért hat, mert kettő… pontosabban négy dupla bolygó… vagy bolyongó)

Mindezt teljesen ingyen, csak az ott vásárolt cuccokat kellett kifizetni. :)
Gyorsan ott is hagytuk a betétet, mert azon is ki kell cserélni egy fóliát…
Ez kemény 1.000 Ft-ba fog fájni, ami szerintem szintén nagyon korrekt.

Hazafelé még beugrottunk a Lidlibe is, ahol viszont a multik pénztárcáját gazdagítottuk, habár legnagyobb meglepetésemre Pilos (nem éppen magyaros) néven az Alföldi Tej Kft. hoz forgalomba tejet.
A Balatoni Világos már nem ismeretlenül került a kosarunkba, amikor ide jövünk és épp nem felejtem el, mindig hazaviszek párat, ami egyébként a szintén nem épp magyar nevű <nna persze most nem jut eszembe> sörrel egyetmben a Dréher sörgyárak által kerül forgalomba.

Magyar termékek?!

 

Azért a nap poénja Castello féle Búzafinomliszt tálalási javaslata…

Tálalási javaslat

Ahogy kell

31 okt 2008 Kategória: Család

Ezek a Bambínók úgy működnek, ahogy kell. :)

NST vizsgálaton voltunk ma reggel, a Picik szívhangját rögzítették a mozgásuk függvényében 20-20 percig, valamint a méhösszehúzódásaim. Mindenkivel minden rendben. :)

Elárulom, hogy mindenegyes vizsgálat után hálát mondok az őrangyalunknak, amiért ilyen gondtalan terhességem van – a veszélyeztetettség csak elmélet maradt, gyakorlatban minden úgy működik, ahogy az meg van írva….elkényeztetettnek érzem magunkat, amiért nem kellett izgulnunk egyetlen rossz vagy elégtelen vizsgálati eredmény miatt sem, és az én – így utólag elhanyagolható – panaszaimon kívül nem jött más nehézség.

Köszönöm! :)

Egy ággyal több

29 okt 2008 Kategória: Család

Reggel, még az ágyban, elképzeltem, ahogy magunk közé vesszük Őket….már attól is leírhatatlan jó érzés kerít hatalmába, ha Moller odabújik hozzám, érzem a bőrömön bársonyos, finom szőrét, érzem a testmelegét, ahogy lélegzik, szuszog, dorombol – persze azt is egész másképp csinálja, mint más cicák, mulatságos, ciripelős hangokat ad ki….az vajon milyen lesz, mikor Ők ketten bújnak hozzánk, mindannyian ruhátlanul, bőr a bőrrel érintkezve, hallgatva édes mocorgásukat, átölelni Őket és közben egymást is – na, én ezt képzelem most a mennyországnak. :) Nagyon várom már!

Úgy emlékszem, azt mondják, hogy ahova a macskák odafekszenek, az “jó hely”. Molly rászokott a Picik ágyára, többször rajta kaptam, hogy betelepszik és édesen szunyókál…szóval biztos jó hely lehet! :)

Szeretem, hogy van már helyük nálunk.

visszaszámlálás

27 okt 2008 Kategória: Család

Egy hetem van még itthon, aztán költözök a kórházba.

Tegnapi terhesgondozás eredményei: 3000, 2350 gr, 2150 gr – előbbi a Lyányka, utóbbi a Kiskrapek becsült súlya – elégedett vagyok a teljesítményükkel! :) A magzatvíz ugyan kicsit kevesebb körülöttük, mint kellene, de remélem, hogy ebből nem lesz baj. Még mindig haránt fekvésben töltik napjaikat, és ez már szerintem így is marad.

Én meg izgulok. Még mindig nem a szülés miatt, azzal kapcsolatban valamiért teljes a nyugalom bennem – rendben lesz minden….hanem az Új életünk miatt, amiről ugye nem tudok semmit…..most már éjszaka is ezen pörgök – milyen szülők leszünk, milyen anya leszek, a Pöttyök vajon jól fogják érezni magukat velünk…? És Molly? Ő hogy fogja viselni a kezdeti időszakban figyelmünk nélkülözését? Aztán a sok agyalás után jön egy pillanat, mikor minden lecsillapodik bennem, mintha valaki megsimogatná a fejem és nyugtatna – minden jó lesz, ha mégsem, megoldjuk.

Elkészült a “babaház”:tegnap összeraktuk az ágyukat, amit aztán gondosan bevetettem, letakartam.

Nincs is kedvem most írni….folyt. köv.

Ákombákom

21 okt 2008 Kategória: Család

Került végre egy lemeznyi gyerekdal válogatás itthonra – nem akartam teljesen felkészületlenül várni Őket, ilyen szempontból sem.

Gyerekkoromban nem voltam Halász Judit rajongó, sőt, idegesítőnek és nagyon dedósnak gondoltam - emlékeim szerint én már kezdetektől Szűcs Judithoz és a Neotonhoz húztam. :) Most viszont lúdbőrzik a bőröm, ahogy hallgatom ezeket a régi gyerekdalokat….mintha a boldog gyerekkorom idézné, pedig nem is kapcsolódnak emlékek a dalokhoz….alig várom már, hogy a Picikkel együtt énekeljük az almaszószt, a helikoffert – én máris naphosszat dúdolom ezeket. :)

Napról napra jobban izgulok a jövetelük miatt. Eleinte “csak” mint egy első randit megelőző cidrihez hasonlított az érzés, mára már olyan gondolataim nőttek, hogy bárcsak hátra volna még néhány hónap – nem készültem fel kellőképp.

Napi jelentés

17 okt 2008 Kategória: Család

Sajna azt kell tapasztalnom, hogy a kezdeti lelkesedés máris alább hagyott – mindkettőnket illetően.

Prof már nagyon rég írt, amit én szívből sajnálok, mert nagyon szeretem az írásait és a humorát…. engem meg nem ér elég impulzus ebben a nagy szobafogságban, ami kellően inspirálna. Ennek ellenére magamra vállalom a családi krónikás szerepét, mert a szándék, hogy megmaradjanak a fontosabb momentumok, változatlanul fenn áll….csak hát sokkal kevésbé vagyok szórakoztató az írásaimmal, mintsem azt szeretném.

A napjaim, napjaink meglehetős rutinnal telnek, és akármennyire szeretnénk változatosságot bele vinni, a mozgáskorlátozottságom ezeket a lehetőségeket igencsak leszűkíti, és ha mégis megpróbálkozunk valamivel, nem lelem benne igazán örömöm, hiszen a járás nekem már valójában kínkeserves. (csak a tényekről írok, nem nyafogok! :) ) No, nem is kell már sokáig ezzel az állapottal senyvednem, hiszen bő két hét, és a kórházi élet “szépségei” ripsz-ropsz feledtetik velem ezen apróságokat.

A héten nem történt semmi, ami mérföldkőként említhető volna családi életünkben, és az előttünk álló – programokkal és feladatokkal zsúfolt- hétvége sem tartogat hasonlókat. Szeretném már letudni az összes olyan restanciánkat, amit még a Picik érkezése előtt meg kellene tennünk – utána valószínűleg ezek csak halasztódnának….nem nagy dolgokról van itt szó, csupán össze kell hangolnunk néhány ember időbeosztását, ami viszont nem mindig egyszerű.

A Picik remekül eléldegélnek bennem, semmi jele, hogy nem így volna. Virgoncok, sokat zsizsegnek, úgy érzem, tudják, mit akarnak…leszámítva a rengeteg csuklást! :)

Az ősz nagy slágerei iránti erős vonzalmam, mint a szőlő és a gesztenye viszont kielégítésre kerültek! :)

A télben nincs mit szeretni….kivéve a gyertyák meghitt fényét.

Jöhet a tavasz! :)

álom

15 okt 2008 Kategória: Uncategorized

Álmomban bemutattam a Piciket valakinek (nem emlékszem, kinek is), úgy, hogy még a hasamban voltak. :) Rég nem álmodtam velük, sem a szüléssel. Pedig sokat gondolok Rájuk, szeretem elképzelni Őket….és ma a kezembe került az a 4D-s fotó is, ami 19 hetesen készült Róluk, amikor is kiderült, hogy A bébi valójában Adél, B pedig Barabás….nagyon bájosak a képeken! :)  Alig várom már, hogy találkozzam Velük!

A helyzet amúgy változatlan – minden nagyon gromek! :)

Molly sokat vadászik az erkélyen, Prof figyelmes és gondoskodó, én meg azt gondolom – ez így gömbölyű. :)

yessss

13 okt 2008 Kategória: Család

3000

A kedvenc számom mostanában! :)

Annyit tesz, hogy a méhem még bírja a Picik súlyát, azaz minden zárt és biztonságban vannak idebent. :)

Gondolkodtam én ezen a sok nyavalyán, amivel az utóbbi időben súlytva vagyok… tökéletesen ki van ez találva – a fájdalmak mind-mind arra kényszerítenek, hogy maradjak a seggemen, pihenjek, amennyi csak belefér, és így megnyerhetem a jackpotot is, vagyis nem lesz semmi gond a Babákkal. Így már azért megéri! :)

A hétvégi kontroll ereményei kiválóak, semmi nem indokolja még a tüdőérlelőt, sem a kórházi befektetést…bár a 36. hét után már nincs mese, be kell költöznöm az egészségügy óvó szárnyai alá. Tehát van még itthon jó három hetem! Ha erre az eltávozásra gondolok, leginkább amiatt van bennem félelem, mert az itthoniak hiányát (na, máris könnyezek :) ) cudarul fogom viselni…Prof bejár, az oké, bár az ágytól-asztaltól való elválás pokoli lesz, de Mollyt nem láthatom tán hetekig. :( Mindemellett több, mint 20 éve nem időztem kórházban tovább néhány óránál, és nagyon sötét gondolataim vannak az ottani élettel kapcsolatban… nem beszélve az erős irtózásomról a közös wc-től és zuhanyzótól. Ha ezekre gondolok, az első, ami eszembe jut, egy jó kis gombás fertőzés. :( :)

Viszont jóanyámék nálunk voltak hétvégén, rendbe tette, amire az én erőmből már nem futotta, és ezért nagyon hálás vagyok. :) No meg a gesztenyéért is! :)

BUÉK

Új év új design...
de most szaladnom kell, mert Goo elküldött hogy kipihenhesse a tegnapi mulatozás fáradalmait...

Csicsergések


Hírdetés


Hírdetés

Facebook

Login with Facebook





-->