Sokat gondolkoztam már hogy miért hagytunk fel a bloggolással…

Szerintem egyrészről azért, mert az utóbbi fél évben elég sok konfliktusunk volt Gooval, és hát olyan furcsa érzés lenne megosztanom azt amit szívem szerint megosztanék, de nem szeretném ha Ő is látná…

Most viszont már olyan erővel kívánkoznak ki belőlem a dolgok, hogy fittyet hányva a következményekre itt az idő kipakolni… Végül is ez Bardócz blog, nem pedig Godinek… :)

Tegnap elég feszült voltam, és mivel az otthoni gépem 3 napja nem volt hajlandó az internetre engedni, és mivel nem volt kedvem 3 hónap alatt negyedszerre is újrahúzni a gépet, majd minden progit újratelepíteni – a f@sz kivan, mert legalább egy hét mire mindent feltelepítek, nem is beszélve arról, hogy elkezdtem a Picasa arcfelismerőjével játszani, és egy újratelepítés nagy eséllyel hazavágná az eddigi munkámat – éktelen haragomban jól belerúgtam a gépházba, ami azonnal ripityára tört…

Ez akkor történt amikor a gyerekek a játszótéren voltak anyjukkal.
Valószínű hogy az én igényeim nagyok, de mikor hazaért a család, és elmondtam mi történt, az általam várt – nyugodj meg Áron ez nem megoldás… – helyett, a látod mekkora fasz vagy, tiszta idegbeteg állat című show műsort kaptam, ami meglehetősen elszomorított, és természetesen én is hasonló szép szavakkal illettem gyermekeim anyját…

Aszongya bi-poláris vagyok, mert már 10+ éve spanglizok, és hát az tönkre teszi az embert… Ez így is van, mármint a rutin meg az évek, de én inkább azt mondanám hogy ha elsül az esti spangli, akkor már nem érzem úgy hogy feltétlen a hibáiról kellene értekeznünk…

Update:
Most kaptam sms-t nejemtől, miszerint: Én kimorogtam magam, azt hiszem… Te hogy állsz? Kezdünk új életet? :-) naaaa