Tehát még mindig a Tilburgi Ford kereskedésben vártuk a megváltást, ami meglehetősen lassan érkezett…

Ismét vártunk egy órát, de legalább ezidő alatt megnézték az autót, és közölték hogy vagy kuplung, vagy teljes váltócsere lesz a dologból.
Kuplungot jövő kedden, váltót pedig majd Isten tudja mikor tudnak szerezni…

Itt már kezdett meleg lenni a helyzet…
Ugyanis nem tudom a gyerekeket sem örökké az anyósoméknál tartani, sőt még talán dolgozni is illene az idei évben…
Ki is találtam hogy ha nem tudják rendberakni az autót, akkor inkább hazavezetek így…

Még pártelefon az assistance-nek, és sikerült összehozni a képletet…
Ha a garanciális autó külföldi javítása több mint 5 munkanapot vesz igénybe, akkor az ügyfél – azaz mi – jogosult az autója és utasai hazaszállíttatására…
A becsült javítási munkáról egy faxot kell kapnia az autóklubnak az illetékes szervízből.

Itt már felcsillant a szemem, mivel a hollandusok nem igazán akartak az autóval foglalkozni, gondoltam viszonylag könnyen rá lehet majd venni őket a fax megfelelő szövegezésére…

Így is történt…
Bart félre hessintette az ügyintézőnket, beleült a székébe, és lázas gépelésbe kezdett…
Végül Ágival átfutottuk, és ahol érdemes volt ott belejavítottunk… Hál Istennek a nővérem a téma – mármint a garanciális autók ügyintézésének – szakavatott tekintélye, így csakhamar elkészült a végleges forma, melyet legott el is faxoltunk az autóklubnak.

Még egy óra és már meg is volt az autóklub válasza…
Jöhetünk haza…

Vonattal első osztályon, vagy ha a vonatút több mint 5 óra – ez esetben ez megkérdőjelezhetetlen – akkor repülővel másod osztályon… :)
Mivel vonat nem volt közvetlen, inkább a WizzAir Eindhovenből induló járatát választottuk.
Pénteken vettük a jegyet vasárnapra, és a három jegy összesen volt 178 EUR, ami meglehetősen baráti. :)

Ha esetleg valaki hasonló helyzetbe kerülne, emitt a Ford Assistance (Magyar Autóklub) adatai.
Tel.: +361 345 17 47
Fax: +361 345 1745
e-mail: nsi@autoklub.hu