Néhány percem van most csak az írásra, de nem állhattam meg, hogy ne írjak…kezdem a jóval: tegnap délután rendeltem online egy könyvet (gyermeknevelés, naná :) ) az Alexandrától, és ma 10-kor meg is kaptam. :) Öröm látni, hogy vannak működő és megbízható cégek és szolgáltatások idehaza is. Halleluja! :)

A másik kicsit sem vidám….a 180 percet hallgattam reggel, míg a Makik tízóraiját és ebédjét készítettem, és ismét a BKV-s végkielégítések körüli botrányokról volt szó…..ezidáig is felháborítónak tartottam ezt a herdálást, de most teljesen belelovalltam magam és legszívesebben azt tenném, amit Papesz már többször szóba hozott: ki az utcára mindenki, és zavarjuk ezeket a pofátlan rablókat a világ végire! Megtehetjük, hiszen mi választottuk őket – ha nem tudják a dolgukat tisztességgel elvégezni, húzzanak innen! Persze előtte azért elszámoltatnám őket. HOGY MERIK EZT MEGTENNI?????????

Csalódottan és szkeptikusan “figyelem” a politikát (már amennyi beszivárog gyerekzsivalytól hangos otthonunkba), pedig nem tartom magam már naívnak e téren – tudom, hogy hazudnak, hiszen politikusok, már-már muszáj is nekik, azt is tudom, hogy maguk között osztják a lapokat, hiszen gyarló emberek, de erre már nincs mentség – ilyen szemérmetlenük ellopni a pénzünket, aztán a hiányt újra velünk fizettetni meg………szóval kötélre ezekkel!

bocs az indulatos szavakért……igazából baromira visszafogtam magam :(