Szerdán úgy volt hogy végre valahára Go és Papesz együtt elmegy és jól kirúg a hámból, vagy épp ellenkezőleg, ha nem is a hámba…
Össze is kürtöltük a csapatot – Laci, Era - hogy megtekintsük a ZP talán legnívósabb koncertjét, de sajna a dolog nem úgy alakúlt ahogy azt szerettük volna…

Az első kétely Goóban akkor ébredt, mikor Marcy – aki egyébként Zsolt – jelezte hogy a ZP-be sorbanállók a hidat is igénybe veszik kígyózás szempontjából…
Én még ekkor is magabiztosan hittem hogy majd a szeparén keresztül lerövidítjük, – s nemkülönben megolcsóbbítjuk – a bejutást, de mikor odaértünk a budai hídfőhöz be kellett lássam hogy a bejutás nemcsak hogy nezhéz, de egyenesen lehetetlen, tekintve hogy a sorban legalább asnnyian álltak ami megfelel a hely befogadóképességének, s mivel feltéételezhetően már volak bent páran, inkább lemondtunk a bejutásról, s kintről élveztük a koncertet, egészen addig amíg el nem fogyott az utolsó dobozos ser is.

Ekkor nem vot mit tenni, s mivel a XI. kerületben is alkoholtilalom van érvényben – ez megérne pár misét – inkább visszamentünk a Borira és ott folytattuk a dínom-dánomot az aluljáróban.
Fogytak is a sörök, meg az unicumok, amiért Goo ugyan csak egyszer fizetett, de azt másnap csütörtökön egész nap… :(

Következő ereszdelahajam Madonna koncert augusztus 22.-én…